Környezet-barát

Nekem egyre fontosabbá, hogy mi zajlik a környezetemben. Az, hogy mit eszek, az, hogy milyen levegőt szívok be, stb. A szellemi környezetszennyezésre is kell figyelnünk. A lényeg: mit tehetek ÉN a környezetemért, egészségemért?

 Corall Calcium

Soha nem lesz képes egyetlen tudós vagy orvos sem arra, hogy olyan étrend-kiegészítőt készítsen, amely minden ásványi anyagot és nyomelemet a megfelelő formában, és arány­ban tartalmazna, és amely a megfelelő módon épülne be a szervezetbe. Ezért keltett fokozott érdeklődést a korallból származó kalcium. A Sango korallból származó kalcium kémiai elem­zése azt mutatta, hogy az majdnem azonos az emberi csontban található kalciummal.

A legtöbb ember meglepődik, ha megtudja, hogy a korall az ionokat egy bizonyos algával való szimbiózisa révén veszi fel.

Ez a mikro alga a korall vázában él, így lehetséges, hogy a ko­rall az alga révén felvegye a szükséges tápanya­gokat. Ez teszi a korallt a természetes ásványi anyagok forrásává.

 

 

1. A szervezet számára szükséges kalcium bevitel

A kalcium a csont felépítéséhez elenged­hetetlen, továbbá szükséges az idegingerület át­vitelhez, az izom-összehúzódáshoz és a véral­vadáshoz. A fiatal felnőttek csontjaiban a kal­cium beépülése és kiválasztódása egyensúlyban van. A csontritkulás vagy csontlágyulás esetén ez az egyensúly felborul, a csontokba kevesebb­

kalcium épül be, mint amennyi onnan kivá­lasztódik. A csontok állománya ritkábbá, „könnyebbé" válik és ennek következtében szerkezetük meggyengül, hajlamosabbak a tö­résre.

A nőknek általában nagyobb mennyiségű kalcium felvételére van szükségük, mint a fér­fiaknak. A változás kora után a nőknek csök­ken az ösztrogén szintjük, és ezzel csökken a kalcium szintjük is. Fontos a kalciumban és D vitaminban gazdag táplálkozás, mert a D vita­min szerepet játszik a kalcium felszívódásában és hasznosításában.

A testünkben található teljes kalcium mennyiségnek kb. 99°x-át a fogaink és a csont­jaink tárolják, 1%-a pedig a vérben és egyéb szövetekben található. A korallkalcium egy ter­mészetes kalcium, amely tökéletesen alkalmas a szervezet kalcium szükségleteinek pót­lására.

 

2. A szervezet pH jónak

fenntartása Megemeli a sejteken kívül lévő folyadék pH­

ját (hidrogén ion koncentrációját), ez lúgos környezetet teremt. A lúgos környezet az egyik legfőbb megakadályozója a szövetsérüléseknek, az öregedésnek és a szervi megbetegedésnek. A vér pH értéke egészséges állapotban 7.4. (0 savas, 7 semleges, 14 lúgos pH-t jelent); 7.2 alatti pH általában halálhoz vezet.

A szervezetünkben található néhány enzim­nek (pl. a karbonanhidráz) optimális műkö­déséhez lúgos kémhatásra van szükség. Ennek hiányában a vér nagyon savassá válna, és kép­telen lenne az oxigén szállítására.

 

3. Antioxidáns

A szabad gyökök semlegesítésében játszanak kielégítő szerepet, ezáltal lassulnak a szervezet­ben az öregedési folyamatok és csökken a da­ganatos betegségek száma.

 

 

 

 


 

 

 

Miközben Magyarországon és a civilizációkban korán halunk, legendák kerengnek matuzsálemi életkorokról. Örök ábránd és hálás vitatéma, meddig élhet az ember, hol van a felső határ, hogyan lehetne elérni? A jelenlegi orvos-tudós álláspont szerint a reális maximum a 120 év. Lehetne.

 

Amerikai tudósok szerint az emberek akár 120 évig is élhetnének, ennek azonban gátat vet a szervezet elsavasodása. Aki magas kort kíván megélni, és mindvégig egészséges, teljes életre vágyik, annak rendszeresen savtalanítania kell a szervezetét. A megoldás egy természetes recept: a foszszilis korallbányákból származó ionizált kalciumos víz.

A mintapéldára 1979-ben bukkantak. Egy angol újságíró Japánba, Okinawa szigetére utazott, hogy felkeresse a világ legidősebb emberét, a 115 éves Shigechiyo Izomut. A bácsi remek egészségnek örvendett, bár a munkát már 105 évesen abbahagyta. Néhány hónap múlva egy kutatócsoport megállapította, az Okinawa szigetén található ivóvíz más, mint a világ egyéb pontjain, ugyanis fosszilis korallbányákból származik. A vízben korallhomokot, mikro tápanyagokat, kalciumot és magnéziumot találtak. Ez a víz savtalanítja a szervezetet.

A víz legfontosabb alkotóeleme az ionizált szerves kalcium. Ebből a vízből nyerik a korallport. Előnye, hogy a benne lévő ionizált kalciumot a szervezet azonnal hasznosítja, míg a szokványos kalcium molekuláit csak nehezen veszi fel. A kutatók kimutatták, a szervezet optimális sav-bázisháztartása egyensúlyához elég a naponta egy kanálnyi korallport vízben feloldva bevenni. A legtöbb ember szervezete túl sok savat tartalmaz, amelyet elsősorban a hibás táplálkozás és a stressz okoz. a hibás savháztartás betegséget, rengeteg panaszt okozhat, míg a korallpornak nincsenek mellékhatásai. Az orvosok szinte mindent az elsavasodás számlájára írnak. De bűnös a klóros ivóvíz, a vitaminszegény táplálkozás, de még a túl sok sport (!) is, ami szintén elsavasodáshoz vezet. S a jelenség máris rengeteg kellemetlen tünettel jár, bőrbetegségtől a csontritkulásig, érszűkületig, idegfájdalmakig, álmatlanságig, gyomor- és bélproblémákig.

A panaszok helyes táplálkozással, stressz mentes élettel és mikro tápanyagok szervezetbe juttatásával pozitív módon befolyásolhatók. Valóban csak ennyi lenne a képlet? Csak ennek hiányában nem éljük meg a lehetséges kiporciózott rekordot, a 120 évet? – A százévesek titkáról közölt adatok, legyenek azok okinawai példák, egy újabb lehetőséget, egy esélytényezőt ismertetnek a hosszú életűséggel kapcsolatban – taglalja a téma nemzetközi hírű szakértője, Iván László professzor, gerontológus egyetemi tanár. – A példa szerinti 120 év maximális életlehetőségen különben már túl vagyunk. A legfrissebb tudományos állásfoglalásunk, hogy az emberi faj maximális élete 135, esetleg 140 év is lehet. Egyébként Okinawa szigetén sok százévesnél idősebb ember él kielégítően jó testi-lelki állapotban. És mint ahogyan világviszonylatban számos helyen, úgy ott is évek óta komoly tudományos vizsgálatokkal keresik a hosszú életűség titkát. Iván professzor ecseteli, hogy az egymillió lakosra számított százévesek vagy idősebbek száma mint jelzőszám, a 90 nem Japánban, s Okinawán, hanem például Szardínia szigetén, Nuero tartományban a legmagasabb, eléri a 240-et. Magyarországon ez 45-50 között mozog. – Ma már különben nem az úgynevezett esélytényezőre vezetjük vissza a százévesek titkát, hanem azt mondjuk, a hosszú élhetőségben meghatározó a személyre, illetve családokra szabható genetikai esélykockázati arány.

 A gének kódja ugyan befolyásolja a hosszú élet lehetőségét, ám az életmóddal együtt csak 40-50 százalékban.

A többi a táplálkozás, aktivitás, környezethez viszonyulás, vagy a tudatos emberi magatartás számos tényezője. Abból az esélyarányból, amit genetikai kódjainkkal hozunk magunkkal, csupán hat-nyolc százalékot használunk fel. Azokon a helyeken, ahol sok százévesnél idősebb él, megfigyelhető, hogy a genetikailag adott és kiválasztódott esélyek is megnőnek. A kedvező természet és kultúra beépül a szokásrendbe. A savasodás kerülése, az ásványi anyagok hasznosulása csupán újabb morzsácska abban a rendszerben, ami az ember személyes, akár családi vonalú kiválasztódását a hosszabb vérvonalú esélyben befolyásolhatja. Mert ne egyetlen tényezőre figyeljünk csupán. „Egyszerű”: ott állnak az örökletesen hozott lehetőségekkel, amikkel jól kell tudni sáfárkodni. Az emberszabású, racionális kép mellett a spirituális, lelkivel legalább ugyanúgy... Sipka Tamás – Régóta mondom, száz évig akarok élni, pontosabban addig dolgozni – ecseteli a 77. életévét most betöltött Bánffy György. – Ha éppen nincs színház, mindig lehet mást találni. Az ember leül az íróasztal mellé, és az írásaival foglalkozik. Mivel a hosszú élet mellett döntöttem, vigyáztam az egészségemre. Bár a színészi pálya kísérője lett volna, a cigi, ivászat, éjszakázás nálam kizárt volt. Annál több időt töltöttem erdőben, vadásztam, de inkább a természetjárás volt a cél.

Forrás:Sipka Tamás

 


 

 

Amikor elolvastam ezt a cikket, kicsit felállt a szőr a hátamon, de hihetetlenül elgondolkodtatott! Feltétlen ajánlom mindenkinek az elolvasását!

Ismerkedem a Korall Kalciummal! És egyre jobban beleszeretek. Most megosztom veletek örömömet, mely abból fakad, hogy egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy egy életeket átalakító CSODAT tartunk a kezünkben, mikor kinyitjuk a kapszulákat tartalmazó doboztetejét. A Koráll Kalcium a legjobb ellenszere ama már népbetegségnek számító elsavasodásnak. Ennek oka többek között a környezetszennyezés, a helytelen légzés és a táplálkozás. Savképző ételek-italok például: a túlzottan sok állati eredetű fehérje (húsok, halak, állati zsír vaj, tojás), a margarin, finomított olaj, fehérlisztből készült ételek, fehércukrok, édességek, szénsavas alkohol, üdítők. (Egy pohár édes üdítő elfogyasztása után 32 pohár alkalikus vizet kell inni, hogy savanyító hatását ellensúlyozzuk) Az elsavasodás következményei lehetnek többek között:

*       A csontritkulás, hiszen csontjaink, fogaink kalciumraktárak és ahhoz, hogy a test fenn tudja tartani a vér egészséges ph-ját (ami 7.4), kénytelen kalciumot elvonni a lelőhelyekről. Hazánkban csaknem egy millióan szenvednek csontritkulásban. Oxigénhiány, hiszen ha a vér eltolódott a savas irányba,nem tudja befogadni és szállítani a sejtekhez az életadó oxigént Fontos azt is tudni, hogy a rákos sejtek az oxigén-szegény környezetben érzik jól magukat

*       Felgyorsul az öregedés.

*       Gyakoribbá válhatnak a fertőzéses megbetegedések. Ha ugyanis egy szervezet elpusztul a benne élő baktériumok, gombák, férgek, onnan tudják, hogy elkezdhetik a lebontást, hogy az elhalt test gyorsan savasodni kezd. Ha már életünkben elsavasodunk, mintegy élő halottakká tesszünk magunkat, felkínálkozunk a mikroorganizmusoknak. Az előzőekből következik, hogy az elsavasodás következménye lehet egy másik népbetegség is a gombafertőzés (Candida).

*       Súlytöbblet. Ha szervezetünkben nincs elegendő ásványi anyag (amilyen a Koráll Kalcium is), akkor vagyunk képesek kiválasztani a savakat és kénytelen a testünk különböző helyeke elraktározni (húgysav, oxalsav, foszforsav). A salakanyagokat zsírmolekulákkal veszi körbe a szervezet mintegy elkülönítve a testtől, hogy ne mérgezze azt. A kikristályosodott savak az ízületekbe Is lerakódhatna és alapjául szolgálhatnak ezen testterületek megbetegedésének.

*       További tünetek még: vízgyülem a hasban és a lábakban szív- és keringési betegségek, szívritmuszavarok, szabálytalan légzés, idegfájdalmak, az érzékelés tompulása, gondolkodás lelassulása, nyomott kedély, depresszió - fej és végtagfájdalmak, orr és homloküreg panaszok, merevgörcsös izmok, emésztési zavarok, gyomorproblémák, narancsbőr a különféle vitaminok, ásványi és nyomelemek felszívódása is zavart szenved.

Az egészséges ember PH-ja 7.4-7.2 a betegé ez alatt van. Már saját tapasztalattal is rendelkezem. December óta rendszeresen fájt a derekam. Amióta szedem a Koráll Kalcium-t látványos változást tapasztaltam. Egy kedves idős barátnőm Etelka, arról számolt be, hogy fájdalmas ízületei, csontjai már 1 napi Koráll Kalcium szedés után érezhetően könnyebben elviselhető állapotba kerültek, és alvási problémái is rendeződtek. Hozzatok sok embertársatok életébe áldást ezzel a kivételes táplálék kiegészítővel!

Fekete Zsuzsanna

természetgyógyász




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 19
Heti: 60
Havi: 249
Össz.: 119 398

Látogatottság növelés
Oldal: Korall kalcium - cikkek
Környezet-barát - © 2008 - 2024 - kornyezet-barat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »